Draco csak állt megkövülten és meredt arra a pontra, ahol az imént még Harry állt. S ahol most Hermione büszke alakja rajzolódott ki a sötétben. Kezében a pálca. Kecses ujjai közt megpörgette, majd visszadugta a talárja alá.

- Megörültél? - dadogta, félelemtől elhűlve Ginny.

- Mit tehettem volna? Ha nem cselekszem vége mindennek! - Szavai ott visszhangoztak a kopár cellában. A vörös hajú lány lehajtotta fejét. Tudta, hogy Hermionénak igaza van. Csak ez az egy megoldás volt. De tudni a következményeket, így már egészen más színben tűntette fel.

Ha Harry magához tér gyanúsítottakat keres majd… ha magához tér… felkapta a fejét

- Hermione ugye nem …. ?

- Nem, nem öltem meg – felelte -, nem öltem, meg mert még szükségünk van rá.

- Egyáltalán honnan szerezted a pálcát? - szólalt meg most először Draco.

- Ginny csúsztatta a kezembe, mikor megölelt.

- Mi szükségünk lehetne rá? - Bökött fejével az ájult fiúra az említett.

- Harry közel áll a tűzhöz, közelebb, mint Draco. Főként most, ha elmenekültök mindenki gyanakodni kezd majd Dracora. Akkor könnyen lebukhatunk, ezért fogsz te is a lányokkal menni - tette hozzá váratlanul a fiúra pillantva.

- De hisz akkor nem marad itt senki! Nem tehetem ezt Dumbledorral…

- De marad valaki - Húzta ki magát a lány.

- Ha Potter…

- Ha felébred tudni, fogja, hogy én kábítottam el, és ezért bosszút akar majd állni, és én hagyni fogom. – mondta, mikor látta Ginny közbe akar szólni - Nem fog megölni, és minden más megengedhető a cél érdekében - elmosolyodott, de ez a mosoly nem tartogatott mást csak gúnyt és bánatot. Ginny összerezzent, Draco lehajtotta a fejét, a lányok elnémultak. Dumbledore szavai voltak ezek, e mondattal bocsátotta útra őket.

- De ha itt is maradsz is, feltűnés nélkül akkor sem tudsz elszökni a kastélyból, hogy továbbítsd a Rendnek a híreket. Potter be fog zárni, hét lakat alatt tart majd!

Hermionénak be kellet látnia, hogy a fiúnak igaza van.

- Én is itt maradok - Lépett elő Malfoy, majd hirtelen ötlettel hozzátette. - Rám szórsz néhány átkot, azt mondjuk, hogy megtámadtál, és miközben párbajoztunk a többiek megszöktek, téged azonban sikerült foglyul ejtenelek. Így Potter is némi elégtételt érezhet a sértett büszkesége miatt.

-De mért maradnánk mindketten?

-Mert én már nem tudok feltűnés nélkül közeledni a Nagyúrhoz, Potter sejt valamit, hisz az előbb mondta… de neked kell egy összekötő  Dumbledore és közted

- Lehet, hogy csak blöffölt - szólt közbe Ginny félszegen, Draco felvonta a szemöldökét, a lány úgy döntött kifejti egy kicsit véleményét-, mármint Harry, lehet, hogy mindezt csak azért mondta, mert meg akart félemlíteni, jobb ötlet híján ezt nyögte be és csupán véletlenül hibázott rá.

- Talán igen, talán nem, nem éri meg kockáztatni.

- Rendben. Akkor most rajtad a sor, Ginny. Te vezeted ki őket.- Hermione a lány vállára tette a kezét.

- Nem, én nem. Itt maradok! - Rántotta el a vállát s szegte fel fejét, meglepő makacsággal tekintett a lányra.

- Az ki van zárva! Mész a többiekkel! - Meglepő módon ez a mondat nem Hermionétól származott Minden szem Dracora szegeződött.

- Ha maradsz, felmerül a kérdés, miért nem futottál el a többiekkel. Miért pont te?

- Igaza van. És amúgy sem lehetnél hasznunkra - helyeselt Hermione, tekintetét újra a lányra fordítva.

- És mi van, ha Draconak vagy neked bajod esik, elfognak, akkor itt lennék én, mint utolsó lehetőség, aki a helyetekbe lép és figyelmezteti a többieket - hadarta, de látta hogy érvei nem elég meggyőzőek - Most nem hagytok hátra! Elegem van, hogy mindenki kislányként kezel, buta kis csitriként! Itt akarok maradni!

Hermione komolyan nézett a lányra, látta benne az elszántságot. Nem értette mire fel ez a hirtelen bátorság. Ugyan elismerte, hogy a lány valóban jól jöhet még, mégsem volt képes kitenni őt ekkora veszélynek, sem pedig kockázatot vállalni, hogy Ginny maradása gyanakvást keltsen Harryben, vagy magában Voldemortban…

Draco elmerengett.

Ha a kitalál egy mesét talán feltűnés nélkül itt tarthatja a lányt…segítségükre lehet valamikor… hiszen bármikor bekövetkezhet a legrosszabb…

Kit áltatsz? Szólt egy hang belül a szívében.

Nem azért akarod itt tartani, más céljaid vannak… vonzódsz hozzá… magadénak akarod…

A fiú megrázta a fejét.

Ginny ráemelte tekintetét, eddig hiába várta, hogy Hermione megszólaljon, hát a fiútól várta a végső ítéletet.

Draco végül bólintott.

- Ha ez a kívánságod, hát legyen. De figyelmeztetlek ez nem játék!

A lány komoly arccal bólintott. Majd Hermionéra nézett, a lány visszamosolygott rá.

A veszély ellenéra, a szíve egy része boldog volt, hogy így alakult. Büszke volt a lányra és hálás is, amiért nem hagyja őt egyedül ezek közt a vadállatok közt.

- Mennyi időnk van még magához tér? - Bökött Harryre ájult testére a fiú.

- Egy óra, talán kettő….

** *

- Hogy történhetett ez?! - kiabálta számon kérőn egy rideg hang.

- Nagyúr, a lány valahogy pálcához jutott…  és elkábított… - morogta Harry, elfojtott dühe sziszegéssé változtatta utolsó szavait..

Ő és Malfoy most ott térdeltek a Nagyúr előtt fejüket lehajtották. Nem merészeltek felnézni urukra.

Mögöttük a két lány láncra verve várt. 

A varázslóban izzott a düh a veszteség miatt. A lányok remek fegyver lehetett volna a kezében, elcserélhette volna őket a fogságba esett csatlósaira. S most e két elbizakodott kölyök óvatlan hibája miatt meghiúsult a terve. Tűrhetetlen!

- … Malfoy elkapta a lányt, a másikat pedig elkábította, mire magamhoz tértem a többi már elmenekült.

A szíve telve volt dühvel, haraggal és szégyennel. Hermione túl járt az eszén. Ezt képtelen volt lenyelni.

Megalázta őt nem csak a társai, de a Nagyúr előtt is!

- Csalódtam bennetek! Úgy hittem ti ketten kiemelkedtek a többi ostoba közül! És most azt kell látnom, hogy egy védtelen kislány felülmúl titeket. - Hangja halk volt s mégis éles, behatolt a két fiú bőre alá hidegségével. Szétáradt az ereikben a félelem. Súlyos árat fognak fizetni botorságukért.

Draco érezte, hogy valaki a gondolatait ostromolja. Nagy levegőt vett és behunyta a szemeit engedve az erőszaknak, ami a Nagyúr felől tört felé. Minden erejét összeszedve koncentrált. Most nem szabad engednie! Ha gyengének bizonyul mindennek vége!

A bizsergető érzés mely Voldemort jelenlétét igazolta halványult, majd megszünt.

- Kétséget ébresztettetek bennem. Vajon érdemesek vagytok –e a  tesztségre, amire kiszemeltelek benneteket?

- Uram…

- Halgass! Emlékszel, mit mondtam? A lány cselekedetei után téged terhel a felelősség! - Vészjósló elégtétellel érződött a hangjában.

- Igen, emlékszem. És vállalom a következményeket.

Hermione, aki eddig konokul szegezte tekintetét a Nagyúrra most döbbenten pillantott Harryre.

- Miért? - ajkai mozogtak ugyan, hang nem hagyta el a száját.

Miért tette ezt? Miért tartotta itt annak ellenére, hogy tudta, ha valamit tesz, azért neki kell bűnhődnie. És biztos tudta, hogy nem fog ölbe tett kézzel csücsülni, mikor a társai számítanak rá. Tudnia kellett!

- Ezért az estéjért mindketten fizetni fogtok! – Intett a két fiúnak, hogy álljanak fel. - Ostobaság, hiúság, gőg. Mihez vezetett?

Körbe járta őket szépen lassan, mint ahogy a keselyű köröz prédája felett.

- Mondjátok megérte? - Ellépett a tőlük és a két lány elé állt. Némán végig mérte őket, alaposan.

- Ginevra Weasley - Ginny összerezzent neve hallatán, mégsem fordította el tekintetét az előtte álló sötét alakról.

- Egy igazi vadvirág. Megállja a helyét bármely talajon, ha kell. Szívós. Erős. Tetszetős. - Szemei Dracora futottak egy pillanatra. - Átlagos. Sivár. Haszontalan.

Ginny égszín szemei riadtan és sértetten csillogtak egyszerre.

Lucius Malfoy elmosolyodott egy pillanatra csuklyája rejtekében. Élvezte, hogy a kislány szenved, retteg a Nagyúrtól.

Az a kis kurva megbolondította a fiát. Látja rajta, látja a szemeiben, hogy vonzódik a lányhoz. De ez tilos, egy nemes család sarját nem láthatják együtt egy ilyen koszos kis senkivel, mint egy Weasley! Meg kell fékeznie a fiát, mielőtt még túl késő!

- Hermione Granger. A törékeny liliom. Ártatlannak mutatkozik kívül, s belül mégis halálos mérget rejt. - Hermione makacs dühvel meredt rá, kihúzta magát.

- Nemes. Intelligens. Gyönyörű. - Voldemort mosolyra húzta vékony ajkait - Becsvágyó. Ravasz. - mosolya vigyorrá torzult - Sárvérű.

Hermione undorodva elfordította a fejét, de a Nagyúr az állánál fogva visszafordította. A lány kikapta a kezéből az arcát és köpött egyet. A láncait tartó halálfaló megrántotta, Hermione térdre zuhant.

A teremben néma csend honolt.

Mindenki visszafojtott lélegzettel várta Voldemort reakcióját. A Nagyúr előre lépett, Harry is vele együtt mozdult, ám félelme nem igazolódott be, hát visszahátrált.

Voldemort fél térdre ereszkedett a lány előtt.

-  „Vasra vert szűz a halál kapujában, az ördög előtt vall,

Bűnös vágyakkal kísérti őt a bukott angyal.

Romlatlan lélekkel lép átkozottak földjére,

Kísértő szellemek megejtik őt a végére”

Hermione sötét szemei könnyektől csillogtak tehetetlen dühében, arca mégis kemény maradt. Felszegte fejét.

- Büszkeség. Nem te vagy az egyetlen körünkben, ki ily bolondul rabja ezen érzelemnek.

Harry tudta, róla beszél, anélkül, hogy ránézett volna.

Lám, itt állsz most királynői öltözékben, s a lelked mégis olyan vad és szelídítetlen, mint egy vadé, habár külsőd másról beszél. Látod én mondtam, mind ez csak illúzió.

(Az idézetet én írtam)