(csókjaim, xy! J )

A földön feküdtem, de nem tudtam mozdulni. Talán sóbálvány-átkot szórtak rám? Meglehet. Fájt minden tagom, csillagok táncoltak a szemem előtt, és zúgott a fülem. Aztán lassan emberi hangok verekedték át magukat dobhártyámon.

- Nem értem, miért kellett őt is idehoznod.

- Őszinte leszek, én sem. Ezt a tanácsot kaptam a többiektől.

- Aham.

Valahonnan nagyon ismerős nekem ez a két férfi. A látásom kitisztult, és megláttam a fejem fölött társalgó két férfit. Harry és Voldemort… összeszorult a torkom. A háttérben halk zene szólt. Harry lustán a falnak vetette a hátát, és a pálcájával játszott, Voldemort karba tett kézzel fürkészte őt. Hm, furcsa.

- Mennyi az idő, Voldy?

- Ja, fél hat. – válaszolta álmatagon a feketemágus. Harry arca elkomorult.

- Itt az idő, hogy megöljelek.

- Nana! Én úgy tudom, ez az én feladatom.

- Oh, akkor nem kéne érdeklődnünk, hogy mi a helyzet?

- Nem. – vont vállat Voldemort, majd elnyomva egy ásítást, feljebb emelte a pálcáját. Harry nem vette észre, mire készül…

- Adava Kedavra! – motyogta lázas fénnyel a szemében. Harry kezéből kiesett a varázspálca, és holtan rogyott a földre…

- NEEEEEEEE!! – ordítottam, ahogy csak a torkomon kifért.

Zihálva tértem magamhoz.

Egy ágyban feküdtem, körülbelül három takaró alatt. Csak álom volt, gondoltam, de nem sikerült úrrá lennem a reszketésen. Különben is, hol vagyok egyáltalán? És hogy kerültem ide? Nem emlékeztem semmire az egészből. Becsuktam a szemem, annyira fájt és égett.

- Ginny? – hallottam egy lágy hangot. Halkan felnyögtem. Derengett valami, hogy ki lehet. Megint az álmomban vagyok…?

- Ginny, ezt meg kéne innod, mielőtt újra elalszol…

Nem, ez kétségkívül Harry. Halk nyögéssel kísérve felültem. Kinyitottam a szemem, és megvártam, amíg eltűnnek előle a színes kis karikák. Itt is ugyanaz csendes zene szólt, mint az álmomban, talán valamelyik szomszédos szobából. Harry az ágyam mellett állt, de most letérdelt, hogy egy magasságban legyen velem.

- Lázcsillapító – nyújtotta felém az egyszerű, mugli poharat. Miután megittam a lilás színű bájitalt, kérdőn Harryre néztem. Ő azonban megfogta a vállam és gyengéden visszanyomott a párnára.

- Jobb lesz, ha pihensz egy kicsit. Nagyon magas a lázad… ezért volt rémálmod.

- Harry…. – magam is megdöbbentem, milyen rekedt és gyenge a hangom. – Hol vagyok?

- Sellynél.

- De…? – egy intéssel elhallgattatott.

- Egészen eddig gyalogoltál ebben a hülye időben. Kész szerencse, hogy Selly még itt volt.

- Most… - újabb intés. Megadóan néztem Harry most szinte törékenyül halványzöld szemeibe.

- Most nincs itt. Én vigyázok a gyerekekre.

- Akkor hogyhogy nem dőlt még össze a ház? – suttogtam mosolyogva. Viszonozta a gesztust, azt hittem, elolvadok, de nem a láz miatt.

- Nem vagy olyan helyzetben, hogy ilyeneket mondj, …. – Kicsimet mondott vagy Ginnyt? Nem hallottam tisztán, csengeni kezdett a fülem. Az ajtó felé nézett. Biztos Ginnyt, sóhajtottam fel.

- De ne aggódj, vigyázok én rád. – mosolyodott el újra. Kintről tompa koppanás hallatszott. – Csak be ne váljon a jóslatod! – mondta, ahogy kifelé pillantottam.

- Most megyek, megnézem őket. Te addig aludj, rendben?

Bólintottam, ő pedig felállt. A fejemben ott kavargott az elmúlt két hét összes eseménye… a keze már a kilincsen volt, mikor félénken utána szóltam.

- Harry?

- Igen?

- Tudom, hogy nagyon ostoba vagyok, de… de azért… mi…? - nem bírtam folytatni. Csak meredtem rá kétségbeesve, és reménykedtem, hogy érti, mire gondolok…

- Persze, hogy barátok vagyunk, te butus. – nevetett fel elnéző csillogással a szemében. Játékosan felém intett a mutatóujjával. – Vigyázz magadra, rendben? – dorgált meg, mintha ugyanolyan kisgyerek lennék, mint Jamie vagy Marusel.

Nem tudtam megszólalni, még akkor sem, mikor már rég becsukódott utána az ajtó. A zenére figyeltem, ami mellett tompán hallatszott Jamie kisfiúsan magas és Harry férfiasan mély hangja. Elszúrtam, elszúrtam, dübörgött a fejemben. Örülnöm kéne, hogy egyáltalán még a barátjának tart…. De én ennél önző módon sokkal de sokkal többet akarok! De miért is kezdene egy tökéletes férfi egy hülye, hisztis kis picsával?!

Szaggatottan felsóhajtottam, és fel sem tűnt, hogy eleredtek a könnyeim. Mikor már nedves volt a kezem, és a párnám is átázott, a lágy zenét és Harry hangját hallgatva újra álomba merültem…