{ Ebben a fejezetben Ginny kicsit meg van háborodva, ezért mond fura dolgokat }

- Kérni? – kérdezte Draco összezavarodottan.
- Segítesz akkor?
- Miért tenném?
- Mert ígértem valamit.
- Honnan veszem, hogy betartod az ígéreted? – kérdezte a fiú.
- Unom ezt a beszélgetősdit – mondta Ginny. Felkapta a pálcáját. – Imperio!
Draco rándult egyet, és ködös tekintettel nézett Ginnyre, aki undorodva, de hozzáért. Máris érezni kezdte az örvénylést, és, hogy egy láthatatlan cső magába szippantja őt és Draco Malfoyt.
- !Finite Incantatem!
Draco megrázta a fejét. Egy kis ház előterében voltak. Ott nem volt más, csak egy szőnyeg, és néhány ruhafogas.
- Ezt megbánod, Weasley!
- Bemegyünk – Ginny eleresztette a füle mellett a megjegyzést.
Pálcáját még mindig Dracora szegezve indultak beljebb. A szoba kicsi volt és poros. Kis zajt csaptak csupán, ahogy haladtak befelé.
- Draco mit keresel itt? – kérdezte egy hang, majd megpillantották Lucius Malfoy alakját.
Lucius megdöbbenve vette tudomásul, hogy Ginny Weasley a fia fejéhez szegezve kényszeríti arra, hogy bemenjen.
Ginny egy jól irányzott lökéssel taszajtotta előre Dracot, aki apja mellé állt. Mindketten értetlenül nézték a Weasley-lány értelmetlen próbálkozását.
- Mit akarsz itt, Weasley?
- Beszélni magával.
- Mi? – hördült fel Lucius.
- Rám küldte az Imperio-t, úgy jutottunk el ide.
- Ginny Weasley az Imperiot? Látom vad gyűlölet hajt, kislány – mondta kacagva Lucius. – Az erdőben nem sikerült megölnöd, most miért sikerülne?
- Ki mondta, hogy én meg akarom ölni magát?
- Gondolom azért jöttél – felelte tétován.
- Nem egészen. Azért jöttem, hogy maga öljön meg engem.

Lucius először fiára nézett, majd Ginnyre. Úgy tűnt, nem ő az egyetlen, aki nem ért semmit. Draco zavart arckifejezése is erre engedett következtetni.
- Hogy mondtad?
- Előbb mondja el, milyen érzés volt megölni Harry Pottert.
- Hogy milyen? – nevetett fel Lucius. – Felemelő, megnyugtató, elismerő. Jobb lett volna, ha a Nagyúr életben marad, és ő tudja elpusztítani Pottert. De mit érdekel ez téged?
- Tudni akartam, és kész.
- Komolyan azért jöttél ide, hogy megöljelek?
- Tudni akartam, hogy milyen érzés volt megölni őt. Most már én is meghalhatok.
- Nem egészen értem, hogy mire megy ki a játék, Weasley.
- Már mondtam, nem fogom elismételni.
Lucius már nyúlt a pálcájáért, amikor Ginny ismételten megszólalt.
- Meggondoltam magam – jelentette ki. – !Adava Kedavra!!
Vakító zöld villanás kerítette hatalmába a kis szobát. Draco nem volt tudatánál, látta, hogy apja összecsuklik. Cselekedett, előrántotta a pálcáját, egyenesen Ginnyt célozva.
- Várj, Malfoy, még ne ölj meg – mondta zihálva.
- MEGÖLTED AZ APÁM! EZÉRT MEGHALSZ!
Ginny kiegyenesedve állt. Farkasszemet nézett Dracoval. Mindez csak egy pillanatig tartott. Kezében megfordította a pálcát, és magára mutatott.
- Nem hagyom meg neked ezt az örömöt – mondta keserűen a lány, és fura gondolat támadt benne:” Szeretlek, Harry!” – !Adava… Kedavra!!
Ismételten zöld árnyak kerítették hatalmába a szobát. Draco még mindig a kezében tartotta a pálcát. Két holttest. Meghalt az apja, megölte Ginny Weasley.
Ránézett a két testre, lerótta apja előtt a tiszteletet, és eltette a pálcáját. Még egy utolsó pillantást vetett a két holttestre, majd kilépett az ajtón.
A Roxfort és Roxmorts közti távolságon azon gondolkodott, hogy hogy lehet valakit ennyire szeretni, mint amennyire Ginny Weasley szerette Harry Pottert. Aztán eszébe jutott más is: milyen érzés lehet egyáltalán szeretni?