- Ginny Weasley vagyok.
Ezzel az egy mondattal több bajt okoztam, mint eddig egész életemben. Ugyanis a naplómnak kinevezett könyv, amit ezzel a mondattal kívántam kezdeni, visszaírt.
- Szia, én meg Tom Rowle Denem. De szólíts csak Tomnak.
- Ki vagy Te? -kérdeztem teljesen meglepõdve.
- Mikor ezt a naplót megalkottam ötödéves tanuló voltam a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképzõ Szakiskolában. Emellett prefi.
- Én is a Roxfortban vagyok most. Hogyhogy tudok beszélgetni veled?
- Ebbe a naplóba az emlékeimet rejtettem, hogy tudásomat megõrizzem.
- És most ki vagy?
- A jövõmet nem tudhatom. Csak azt tudom, ami azelõtt történt velem, hogy ezt a naplót összehoztam. És te hogy találtál rám? Azaz a naplómra.
- Hát, az üstömben találtam a tankönyveim közt. És naplót akartam írni bele... de akkor kénytelen leszek keresni egy új naplónak valót.
- Nem feltétlen. Megengedem neked, hogy az én naplómat használd. Még vissza is fogok írni. :) Persze, csak ha téged nem zavar, hogy meg fogom tudni a titkaidat.
- Jaj, nagyon köszönöm! Olyan aranyos vagy Tom!
- Hát akkor ez el van rendezve. Kezdheted a Naplódat.
Ezzel az ártalmatlan beszélgetéssel hatalmas problémákat zúdítottam a magam és mások nyakába. De akkor ezt még nem tudhattam... Tomnak mindent elmondhattam (és el is mondtam), Õ pedig mindent meghallgatott. Ha kellett kedvesen vigasztalt, ha valami jó történt velem együtt örültünk. Meséltem neki Roxfortról, Draco Malfoyról, legnagyobb ellenségemrõl, a családomról, és hogy mennyire idegesít, hogy mindenbõl használtat kapok. Elmeséltem neki nemannyira-titkos szerelmemet Harry Potter iránt, és Tom külön kérésére beszéltem neki Harry eddigi kalandjairól (Ron bátyám révén mindrõl elsõkézbõl, biztos forrásból értesültem) és elmondtam neki, hogyan gyõzte le Õt, Akit Nem Nevezünk Nevén. Tomot (bár ezt akkor nem vettem észre) különösen érdekelte minden, ami Tudjukkivel volt kapcsolatos. Hosszas unszolására egyszer le is írtam neki a mágus valódi nevét.
- Voldemort. Brrr... leírtam, de többet ne kérd ezt tõlem!
- Voldemort, Voldemort -ízlelgette a nevet -Hmm, furcsa név... Nem tudod, honnan van?
- Nem, és kérlek elõttem ne emlegesd ezt a nevet!
- Miért nem meritek nevén nevezni Õt?
- Annyi gonoszságot tett, és félünk, hogyha kimondjuk a nevét, felbukkan és folytatja azokat a borzalmakat, amiket Harry miatt félbehagyott. Igaz, már szervezkedik, de amíg nincs emberi teste nem jelent igazi veszélyt. Tessék, mostmár mindent tudsz Róla és a halálfalókról, máskor ne beszéljünk errõl.
- Rendben -egyezett bele Tom, de Harryrõl való áradozásaim közben akaratlanul is szóba került néha Tudjukki. Ilyenkor Tom ígérete ellenére mindig érdeklõdött felõle, én pedig mindig elmondtam, amit tudtam.
Aztán Halloween estéjétõl furcsa dolgok történtek az iskolában. És velem is. Az emlékeimben fehér foltok jelentek meg, és néha tiltott helyeken találtam magam festékesen vagy éppen kakastollakkal tarkított talárban. Nem tudtam visszaemlékezni, hogy kerültem oda és mit csináltam ott. Ilyenkor mindig történt egy újabb merénylet vagy megjelent egy-egy újabb falfelirat. Valaki módszeresen irtani kezdte a diákokat. Pontosabban a sárvérûeket. Szerencsére haláleset nem történt, viszont egyre több ember feküdt megdermedve a gyengélkedõn. Mardekár Malazár titkos kamráját kinyitották, a szörny kiszabadult - mindenhol ezekrõl lehetett hallani. És mikor a párbajszakkörön kiderült, hogy Harry párszaszájú, a majdnemgyilkosságokkal õt kezdték gyanúsítani. Hiszen Mardekár kamráját ki más nyithatná ki, mint egy párszaszájú? Malfoy akkor már valószínûbb -nyugtatott meg ilyenkor Tom.
Órákon egyre jobban hiányoltam Tom társaságát, és szünetekben rohantam fel a hálótermünkbe "beszélgetni" vele. Lassan el sem tudtam képzelni, hogy élhettem eddig Tom nélkül, és hogy élhetnék most nélküle.
Aztán rájöttem, hogy a fehér foltok az emlékeimben mind olyan idõszakokra vonatkoznak, mikor merénylet történt, Tom pedig mindig próbál megnyugtatni, hogy biztos nem én voltam. És végre valahára el kezdtem gondolkodni. Mi van, ha ÉN követem el a merényleteket? Esetleg Tom hatására?
Kétségbe estem és meg akartam szabadulni a Naplótól. Hisztis Myrtle vécéjébe dobtam, tudván, hogy oda úgysem jár senki. Bár tévedtem (Harryék ebben az idõben Myrtle mosdójában készítették a Százfûlé-fõzetet), korábbi aggódásom elmúlt, megint kiegyensúlyozott és normális életet kezdtem élni.
Ám egy nap ennek is végeszakadt. Malfoy balhézott a folyosón, kiszakította Harry táskáját. Mikor közelebb mentem, megláttam a Naplót. Harry Potter táskájából esett ki! Megrémültem. Mi van, ha a fiú rájön a Napló titkára? -kérdeztem magamtól- Tom pedig elmond neki mindent, amit tõlem hallott...
Sürgõsen tennem kellett valamit, ezért egy este, mikor senki nem figyelt, fellopóztam a fiúhálóba és megkerestem a Naplót. Csak mikor újra a ládám mélyén tudtam nyugodtam meg.
A merényletek eddig szüneteltek, ám ahogy újra nálam volt a Napló, megint elkezdõdtek. Mikor Hermione is áldozatul esett a szörnynek a kviddicsmeccseket betiltották, az esti kijárást megtiltották, a folyosón tanárok kezdtek járõrözni esténként. Emlékeimben pedig megint megjelent egy fehér folt.
Ezzel párhuzamosan Tom elengedhetetlen részemmé vált, már minden tettemrõl beszámoltam neki, minden titkomat elmondtam. Nem tudtam semmit tenni anélkül, hogy ne kértem volna ki a véleményét.
Aztán egy nap erõt vettem magamon, és mikor reggelinél csak Harry, Ron és az ikrek ültek az asztalnál, odamentem. Megpróbáltam elmondani nekik a gyanúmat - hogy én vagyok Mardekár Malazár leszármazottja, én nyitottam ki a Kamrát- ám ekkor Percy odajött, elõtte pedig nem mertem ezt szóbahozni.
Felmentem a szobámba és mindent bevallottam Tomnak a reggeli incidenssel kapcsolatban. Egyszer csak minden elhomályosult elõttem... majd mindent újra élesen láttam. De már éreztem, hogy nem vagyok ura tetteimnek, nem én parancsolok a testemnek - hanem Tom. Megíratta velem a búcsúlevelem, majd levitt a Kamrába. Harryt akarta lecsalogatni, hogy megölje. Sírtam és könyörögtem neki, hogy ne tegye, de nem használt. Már nem a kedves, naplóbeli srác volt, hanem egy kegyetlen, testet öltött emlék. Elszívta az életerõm, az energiám, ahogy én gyengültem az Õ körvonalai úgy élesedtek. Belõlem táplálkozott. Tudtam, hogy már nem tartok ki sokáig. Elájultam.