Harry megkérdezte Nevillet is, és miután ő is azt javasolta, vallja be Ginnynek, mit érez, rájött, nem halogathatja tovább a dolgot. Elhatározta, hogy a legközelebbi roxmortsi hétvégén mindent bevet, és megkérdezi Ginnytől, hogy járnak-e. Ezután éjjel-nappal tervezgetett a Nagy Napra. Ron meg is jegyezte, hogy nem Ginny kezét akarja megkérni, nem kell ennyit készülni rá.
Néha Harryt pánikrohamok fogták el majd mély depresszióba süllyedt –mi lesz, ha nemet mond? -, ám ilyenkor Ron mindig megnyugtatta valamivel. És eljött a Nagy Nap reggele. Harry a tükör előtt állva zselézte a haját és próbálta a szövegét:
- Ginny, nem jönnél el velem Roxmortsba? –Nem, ez így nem jó, nem a kezét kéri, igaza volt Ronnak.
- Ginny, gyere velem Roxmortsba! –Nem, ez sem jó!!
Ekkor Ginny lépett a szobába, Ront kereste, de ő nem volt ott.
- Öhh, Ginny! Megyünk együtt Roxmortsba?
- Aha, megyek is öltözni! A kapunál találkozunk! –rohant el a lány.
- Huh, ez legalább megvan –könnyebbült meg Harry.
A birtok kapujában találkoztak, innen némán bandukoltak egymás mellett Roxmorts fele. A faluba beérve Harry megkérdezte, hogy jó-e, ha Madam Puddifoot kávézójába mennek. Ginny azt mondta, neki jó, így oda mentek. Persze Harry így is, úgy is oda vitte volna a lányt, de gondolta csak illik megkérdezni.
Belépve a giccses helységbe Harry egyből levágódott a leghátsó asztalhoz. Majd eszébe jutott az udvariasság, így visszarohant a megszeppent Ginnyhez, leráncigálta róla a kabátját és kihúzta a székét. Miután a lány is elhelyezkedett egy pincérnő jelent meg.
- Mit parancsolnak? –kérdezte unott, savanyú arccal.
- Két kávét hozzon és két krémest –mordult rá Harry a nőre. Látszott rajta, hogy nagyon izgul.
Miután kihozták a kávét és a süteményt Harry egyből felhörpintette az élénkítőt majd a krémest és Ginnyt otthagyva elviharzott. A lány csak döbbenten iszogatta tovább dermedt és förtelmes kávéját. Ekkor tért vissza Harry egy hatalmas rózsacsokorral és egy csomag csokibékával. Ezeket levágta Ginny elé az asztalra, majd nagy lendülettel letérdelt, és semmire nem figyelve hadarni kezdte jól betanult szövegét:
- Ginny, én téged nagyon aranyos és kedves –a lány kezéből a csésze az asztalra esett és nagy csörömpöléssel széttört- és szép lánynak tartalak –Ginny ekkor pattant talpra, aminek következtében az asztal felborult, a kávé a lányra folyt- és örülnék -a csokibékák kiszabadultak, Ginny rálépett az asztalra- ha te is szeretnél. Mert én ennyire szeretlek –Harry heves gesztikulálása miatt Ginny krémese a lány arcán kötött ki-, szóval járnál velem? –nézett fel monológja végén Harry.
És megpillantotta Ginnyt kávéfoltosan, arcán a krémes maradványaival. A lány azért kipréselt magából egy igent, majd Harryt talprarántotta, megölelte és megcsókolta. Így már Harry arca is krémeses lett…
Madam Puddifoot ekkor jelent meg nagyon dühösen a színen, az újdonsült pár pedig nevetőgörccsel küszködve, az egész helyet csatatérré változtatva az asztalokkal és más párokkal nem törődve rohant kifele a kávézóból. Egy összetört asztal maradványai, a cserép- és krémesdarabok közt pedig pár eleven csokibéka kerülgette a széthullt rózsaszálakat…